Koltó már több mint egy évszázada a magyarság zarándokhelye. Petőfi Sándor és felesége Szendrey Júlia a mézesheteket Koltón, a kalandos életű Teleki Sándor grófnak – Petőfi egyetlen arisztokrata barátjának – kastélyában töltötte.
Az itt töltött boldog hetek emlékét őrzi ma isa kastélyban berendezett múzeum a parkban álló páros szobor és a somfa alatti kőasztal melyen verseit irta a magyar irodalom legnagyobb költője.
A falu Észak Erdély északi csücskében fekszik körülvéve a máramarosi hegyekkel. A magyar határhoz való közelsége lehetővé teszi, hogy pihenő hely legyen mindazok számára, akik átutazóba vannak és Erdély más vidékeire kirándulnak vagy hazafelé tartannak. De ugyanakkor több napos itt tartózkodásra is ajánlott, mert csillagtúra formájába az egész Máramaros bejárható innen: a természeti látnivalók mellett a régi falusi létformát tekintve itt található Európa egyik legérintetlenebb vidéke. Káprázatos fatemplomok közülük 8 a világörökség része, népviseletek, hagyományok paraszti létforma élő népművészet várja az idelátogatókat.
Szállást és ellátást tudunk biztosítani 50-100 személynek, engedélyezet falusi vendégházakban, két ágyas, fürdőszobás, igényes körülmények között.
Nálunk a vendéglátásnak valóságos kultusza van, itt a vendéget családtagnak tekintjük, ugyanitt meg lehet kóstolni a koltói háziasszonyok saját háztájiban termesztett bio alapanyagokból készült házi készítésű finomságait az általunk felkínált reggeli, vacsora netán ebéd keretében.
Az 5 napos kirándulásajánlatunk a következő:
Első nap (érkezés napja) – elszállásolás Koltói engedélyezet vendégházaknál
– ismerkedés a településsel
– múzeumlátogatás* Koltói Teleki kastély-Petőfi múzeum
– további programok ismertetése
– vacsora a vendégfogadó családnál
Második nap – reggeli
– kirándulás Máramarosszigetre (helyi kultúra és népi szokások, népviselet megtekintése) Desei –fatemplom –világörökség része
Barcánfalvai kolostor- világörökség része
– Szaplonca: vidám temető *- világörökség része
– visszatérés, vacsora a vendégfogadó háznál
Harmadik nap – reggeli
– Nagybánya nevezetességei: Ásványtani múzeum, megyei múzeum, Festőtelep, István torony* Képzőművészeti múzeum
– kirándulás Boditóhoz- libegőzési, fürdőzési lehetőségek,
– Kapnyik-Bányai látogatása*
– Dióshalmi templom látogatás- világörökség része
– vacsora
Negyedik nap-reggeli – Misztótfalusi múzeum látogatása
– Akna Súgatagi sós fürdő látogatása, fürdési lehetőség
– Forrásligeti sípályák látogatása*útközben pisztrángozóban ebédelni
– vacsora
Ötödik nap – reggeli
– természetjárás Magyar Lápos vidékére
– Rohiai kolostor megtekintése
– Nyárfasi templom- világörökség része
– vacsora
Ezeken a programokon kívül még szervezhetünk Lápos parti szalonnasütést lovas szekerezést a környéken, múlató estet helyi népi zenekar, énekesnő fellépésével +20000ft költség, lehet 1 napi kirándulást a felsővisói: Vaser völgyi kis vonattal a hegyek között, aztán gyalogtúrát a Kakastaréjra, Rozsájra, stb. – fodrászat, kozmetika, masszázs igényelhető.
Kirándulásszervezés, idegenvezetés, nagyobb csoportok részére közös mulatóestek és kérésre közös vacsorák megszervezését vállalunk.
Tájékoztatás: BENETUR SRL cégünk azért alakult, hogy összefogja és megszervezze a falusi vendéglátást Koltón,
Bencze Dénes utazásszervező, turisztikai szakember
Tel/Fax: 00 40 262 289040
Mobil: 00 40 745/568538 vagy 0729/939295
E-mail: koltotur @freemail.hu , b.denespeter@gmail.com
Web: www.kolto.ro
Off